Hideg oázis a tetőtérben

Múlt héten, amikor hajnali háromkor már megint úgy éreztem magam, mint egy szaunában, és néztem a legjobb mobil klíma hirdetéseket a telefonomon, tudtam, hogy eljött a változás ideje. Az a fajta hőség volt, amikor már a falak is ontották magukból a meleget, és a ventilátor csak a forró levegőt kavargatta, mint egy hajszárító.

A következő nap, miután hazavánszorogtam a munkából, nekiálltam rendesen utánanézni a dolgoknak. Te, én azt hittem, hogy ez egyszerű lesz – bemegyek egy webshopba, kiválasztom a legjobbat, és kész. De basszus, ahogy elkezdtem olvasni a véleményeket, rájöttem, hogy ez nem ilyen egyszerű. Szerencsére találtam egy oldalt, ahol normális emberek írták le a tapasztalataikat, nem csak marketingszöveget nyomtak.

Egyik tag, valami mérnökféle, úgy leírta a buktatókat, hogy csak ültem és jegyzeteltem. „Srácok, ne csak a BTU-t nézzétek, hanem azt is, hogy mennyire hangos az a drága masina!” – írta, és ez nagyon bejött, mert én alvás közben még a szúnyog zümmögésére is felébredek. Aztán volt egy videó, ahol egy mester bemutatta a különböző típusokat. „Ez itt olyan, mintha egy kistraktor dolgozna a nappalidban” – mondta az egyik modellről, és röhögtem, mert pont ezt akartam megvenni.

A pénz kérdése rendesen megizzasztott, és nem csak a hőség miatt. A párom szerint megint túlkomplikálom az egészet, de mondtam neki: „Figyelj, ha már úgyis a tetőtérben sülünk, legalább válasszunk egy normális gépet.” Három napig táblázatokat gyártottam az energiafogyasztásról meg a zajszintről, mint valami őrült tudós. A végén olyan részletesen ismertem minden típust, hogy már a kollégáim is hozzám jártak tanácsért.

Amikor végre döntöttem, jött a nagy várakozás. Olyan sokszor néztem a futár appot, hogy már álmomban is a csomagkövetési számot motyogtam. A szomszédok már azt hitték, valami titkos küldemény érkezik, annyit leskelődtem az ablakon. Amikor megjött, úgy örültem neki, mint gyerekkoromban a karácsonynak.

A beszerelés… na, az egy külön kabaré volt. A YouTube videók után azt hittem, ez lesz életem legegyszerűbb DIY projektje. Naiv voltam. Három óra, két sörözési szünet és számtalan káromkodás után rájöttem, hogy talán mégis kellett volna segítség. De a szomszéd Pista bácsi, aki valamikor villanyszerelő volt, megsajnált és átjött segíteni. „Fiam, ez nem IKEA bútor, ezt nem lehet csak úgy összerakni!” – mondta, miközben fejcsóválva nézte az én próbálkozásaimat.

Most viszont, hogy működik, olyan az életem, mint egy álom. Végre tudok aludni éjszaka, és nem úgy ébredek, mintha egy szaunában töltöttem volna az éjszakát. A párom, aki eleinte ellenezte az egészet, most már azt mondogatja, hogy ez volt az év legjobb befektetése. Még a macskánk is imádja – egész nap ott fekszik a hideg levegő útjában, mint egy kis jegesmedve.

És tudod mi a legjobb? A szomszédok, akik korábban sajnálkozva néztek rám, amikor megtudták, hogy a tetőtérbe költöztem, most sorban járnak fel hozzám „csak egy kávéra”. Múltkor Mari néni azt mondta: „Fiam, ez olyan, mint régen a moziban, amikor még volt légkondi!” Most már tudom, miért voltak régen olyan népszerűek a mozik nyáron. A legviccesebb, hogy a múltkor még a postás is megkérdezte, hogy hol vettem, mert neki is kéne egy az emeleti lakásába.

Persze, a rezsi picit megemelkedett, de őszintén? Megéri. Már nem kell minden este hideg vizes törölközővel letakarva aludnom, és végre normálisan tudok dolgozni a home office-ban is. A főnököm szerint sokkal produktívabb vagyok, mióta nem folyik rólam a víz videóhívás közben. Na és a legjobb? Most én lettem a ház hűvös oázisa – ha hőségriadó van, mindenki hozzám menekül. Mondjuk a sörfogyasztásom megnőtt, de ez már egy másik történet…