Életmentő döntés – Egy vércukormérő története

Tegnap este, miközben a legjobb airfryer zümmögve készítette a vacsorám, azon kaptam magam, hogy a régi receptkönyvemet lapozgatom. Azokat a recepteket, amiket mostanában át kell gondolnom, hiszen a múlt heti orvosi vizit alaposan felborította az életem. A doki közölte velem, hogy gáz van a vércukrommal, és sürgősen be kéne szereznem egy normális mérőt. Na, gondoltam magamban, ez nem nagy cucc, felugrok a netre és rendelek egyet.

Hát, nem egészen így alakult. A feleségem már rég aludt, mikor még mindig a gép előtt gubbasztottam, és próbáltam kiigazodni a rengeteg készülék között. Tudod, hogy van ez – az ember bedob egy keresést, aztán csak kapkodja a fejét. De szerencsére ráakadtam egy frankó weboldalra, ahol igazi emberek írták le a tapasztalataikat. Nem olyan megrendelt szövegek voltak, hanem tényleg őszinte vélemények, fotókkal, videókkal.

Volt ott egy srác, aki pont ugyanolyan cipőben járt, mint én – harmincas informatikus, aki a sok ülésmunka miatt csúszott meg az egészségével. Részletesen leírta, hogy melyik készülékkel kezdte, mi nem tetszett benne, és végül melyiknél kötött ki. De ami igazán megfogott, az egy nyugdíjas házaspár története volt. Az asszony írta le, hogyan változtatta meg az életüket, amikor végre egy megbízható készüléket találtak, és elkezdtek odafigyelni az értékeikre.

Már hajnalodott, mikor végre összeállt a kép. Kiderült, hogy nem is feltétlenül a legdrágább cucc a legjobb. Találtam egy középkategóriás készüléket, ami nemcsak pontosan mér, de még a telefonnal is kommunikál. Bevallom, először húztam a számat az ára miatt – azért nem két forint volt. De aztán eszembe jutott, amit a doki mondott a szövődményekről, és hirtelen nem is tűnt olyan vészes összegnek.

A rendelés után kezdődött a nagy várakozás. Szerintem a futár már unta, hogy óránként frissítettem a követést az appon. Amikor végre megérkezett, olyan izgatottan bontottam ki, mint gyerekkoromban a karácsonyi ajándékokat. Az első mérésnél persze totál béna voltam – háromszor szúrtam meg magam, mire sikerült rendesen mintát venni. De aztán belejöttem, és most már fél kézzel is megcsinálom, akár csukott szemmel is.

Most, hogy már három hónapja használom, nem is értem, hogyan éltem eddig nélküle. Rájöttem, hogy a kedvenc péksütim olyan cukorpikket okoz, hogy csoda, hogy eddig nem vettem észre. A telefonos app meg nemcsak az értékeket jegyzi, de még tippeket is ad, hogy mit kéne másképp csinálnom. A múltkor a dokival is átnéztük a grafikonokat – szerintem még ő is meglepődött, milyen szépen követem a változásokat. Persze, még van hova fejlődni, de legalább most már tudom, merre tartok. És ez az egész talán meg sem történt volna, ha nem bukkanok rá arra a weboldalra azon az álmatlan éjszakán.